Kultúra napjára



Ezekben a napokban, pontosabban jan. 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ebből az alkalomból fogadjátok ezt a kis összeállítást:

Január 22. a magyar kultúra napja, amit 1989 óta ünneplünk meg annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Hallgassuk meg együtt a Himnuszt a Filharmonikusok előadásában:




Bár ezt a versemet nem erre az alkalomra írtam, azért olvassátok el.

HAZÁNKRÓL

A természet mindent adott:
Hegyet, völgyet, hűs patakot.
Hajózható sebes folyót,
Délibábos rónaságot.

Adott zsíros termőföldet,
Hozzá embert, ki művelte.
Adott népet, oly hűséggel:
Ellenségtől védett Téged.

Adott költőt, híres embert,
Kikre e kis ország büszke.
Sok művésznek nincs feledve
Művészete és a neve.

Tudósaink külhonban is
Magyar népnek büszkeségi.
Népviseletet őrízni,
Hagyományokat tisztelni
Nem vagyunk rest.

Hungarikumaink sorát
Oly szívesen felsorolnám.
Nagyon sok van, nézz utána,
Nem férne több papírlapra.

Egyet mégis megemlítek:
Hangjától lesz könnyes a szem.
Ő a magyar lélek hangja.
Történelmünk siratója.
(Tárogató)

Amitől a szívünk rezzen:
Az erdélyi szép hegyeket,
Várainkat, mit épített
Magyar ember. Szemlélheted
Turistaként.


Ezek is érdekelhetik:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük