Tavasz

Tavasz van már, nem didereg
Erdő, mező, rét és berek.
Felejtik a hideg telet,
Ágat tépő vad szeleket.

Kivirul és illatot ád
Árnyékban, több bokor alján
Meglapulva sok vadvirág.
Telet temet, tavaszt kiált.

Sok szép virág meglapulva
Kikeletet, tavaszt sóhajt.
Félnek még, hogy vihar támad.
Nem bíznak és nem is bátrak.

Az emberek sosem félnek.
Könnyen bíznak, felejtenek.
Hogyha a szél ágat tördel
Szembe néznek a jövővel.

A jövőnek száz gondjával,
Élettel és elmúlással.
Mikor majd a sírok felett
Tépő vihar havat kerget.

Ez a versikém talán az első öt között íródott, nagyon régen. Érezhető is, de nem javítottam. Maradjon meg az akkori formájában, mikor még csak próbálkoztam az írással. A próbálkozásaim néha sikeresek voltak, többször nem, de mindig kívántam mondanivalót csepegtetni írásaimba.