Szerető gondoskodás
Úgy vágyták az ölelést,
Dícsérő szót, becézést.
Tovább lépett, sietett,
Talán rájuk sem nézett.
Kérges volt a tenyere,
Azt kapanyél feltörte.
Kenyér ízét féltette,
Ne éhezzen gyermeke.
A szeretet benn rekedt
Kővé dermedt szívében.
…………………..
Ifjú asszony úgy várta:
Átöleli férj ura.
Tovább lépett, sietett.
Munkába igyekezett.
Ám ő így is mosolygott,
Soha nem panaszkodott.
Kettő helyett szeretett
És ölelt két kezével.
Futott, szaladt az idő,
Ma már mindent megért ő.
Bár az élet mostoha,
Nem volt egyedül soha.
Drága Rita, köszönöm hagyott szavaidat. Így van ez, ezért is írtam meg így idősen ezt a verset, nem említve neveket. Ölellek, szeretettel. Anci
“Bár az élet mostoha,
Nem volt egyedül soha.”
Kedves Anci!
Meghatóak a soraid. Bizony sokan elfelejtik, hogy egy ölelés, mosoly is ér annyit, mint egy szelet kenyér, mert nem csak a testnek kell táplálék, hanem a léleknek is.
Szeretettel: Rita