Tollamat leteszem
Haragszik a tollam.
Ma sokat firkáltam,
Ha kifogy a tinta
Szemétbe dobom majd.
Ettől tart, jogosan.
Neki van igaza.
Semmit nem oldottam
Bajából világnak.
Fegyverek ropognak,
Nevet a pofánkba,
Kinek a nyugdíja
Több milla.
Sokaknak macája
Gyűjti az aranyat.
Dúsitva gyémánttal.
Repkednek, utaznak,
Pedig a Föld maga
Haldoklik, kiáltja:
Térj észhez, oh ember!
Tollamat leteszem.
Nem nézek híreket,
Dugom a fejemet
Homokba
Ahogy azt te teszed,
Köszönöm kedves Rita ittjártad. Már megírtam a Hattyúdalomat is. Mindig elhatározom, már nem írok többet, de aztán talán az unalom, nem is tudom, iratja velem a kis szösszeneteimet. Ölellek szeretettel. Anci/Mari /Majd egyszer elmesélem, hogyan lett a nevem Anci és miért szeretem jobban, mint a Máriát, Marit, stb. változatát./
Kedves Anci!
Hadd kopjon az a toll, ha írni kell, akkor nem számít. Igen, ilyen a világ. Viszont ha észrevesszük a szépet is, ami nálatok van bőséggel, akkor boldogan telhetnek a napok.
Szeretettel: Rita