Mese rókáinkról

Szép napot kívánok ma is Mindenkinek. Ma nem verssel jelentkezem. Ebben a hőségben még a gondolatok is kiszáradnak, nem tudok írni. Rókamesét ígértem, ami nem mese, igaz történet.

Idén 3 kisrókát hozott el az anyja hozzánk. Etessük, vigyázzunk rájuk, talán ha tudna beszélni, ezt kérte volna. Először egymást félrelökdösve az erősebbek ették föl az ételt. Három kupacban tálaltunk nekik, és láttuk, egyszer csak megértették, mindegyiknek van külön adagja, nem bántották a másikét. Több emberség van bennük, mint az emberben.

Pár napig jelentkezett újabb 4 rókuci is. Meg is ijedtünk, nem vagyunk krőzusok, -a dobozos táp ára is megy föl szinte naponta, mint mindené,- ennyi rókát hogyan tudunk etetni. Korábbi évek tapasztalata: sokba kerültek. Szerintem az állatok is tudnak kommunikálni, megérttette a három az újabbakkal, hogy ez az ő vadászterületük, itt nincs keresnivalójuk. Ők el is tüntek. Sajnos ez sem jellemző az emberre. Ők szívesen befészkelik magukat máséba, és kitúrják azt, aki azért megdolgozott.

Mára ennyit. Maradok üdvözlettel Mindenki felé.