GONDOLATOK

Hegedűje Stradivari.
Közönsége Nagyvilági.
Megfizetik muzsikáját.
Elégedett mosoly arcán.
Megtöltötték pénztárcáját.

Régi, kopott már vonója.
Hallgatója kiskocsmában
Sírva borul az asztalra.

Melyikük a nagyobb művész?
Vonójával egy nemzedék
Bánatát elhegedülé.
Vagy, az aki sok-sok pénzért
Mulattatja közönségét.

Tolla hegye lőn aranyból?
A papíron megakadott.
Falevélről, virágokról
El nem csókolt régi csókról

Megírta mind szép verseit.
Ám ő arról sohasem ír:
Mi nyomja sok ember lelkét.
A kispadon őszi levél
Takarója, ha jön a Tél.

Nem járna érte oklevél,
Semmiféle elismerés.
Pedig ő csak azért írja
Telis-tele a lapokat.

Benneteket is értelek.
Hogyha mellettük szót emelsz
Lapítanak, hallgatóznak,
Lehet hátba is támadnak,
Kiknek kisebb még a gondja.

Én is már csak mesélgetek.
Nem megyek a falnak fejjel.