Elmúlásról

Csendes őszi estén, ha lehull két levél
Egymást még követék, az elmúlás felé.
Színük aranysárga, kicsit még pompáznak,
Mielőtt a porba, szél belesodorja,
Mind a kettőt, mintha sosem éltek volna.
Más életre vágytak, nem az elmúlásra.
—.—

Pereg a homokszem, szép egyenletesen.
Mért gondolna bele, hogy napjaid telnek.
Napok után évek. Hajad hófehér lesz.
Fiatalon, büszkén még miért is félnél,
D e
Gyengül szorításod, lassul a járásod.
Elengeded kezét, kiben mindig hittél.
Fátyolos szemekkel még utána nézel,
Mikor elhagy téged, pedig nem tervezte.
Két lehulló levél együtt indult útra.
Segítette a szél, együtt maradjanak
Az elmúlásban is. Miért nem adatik
Meg ez embernek is?