Boldog szomorú dal

Erdő szélén mulatnak a teknővájó cigányok.
Hegedű szól, táncot ropnak mezitláb a szép lányok.
Nincs szükség már fateknőre, mégsem vesztik el kedvüket.
Éheztek és sokat fáztak, Isten őket rosszkedvében formázta.
Prímásuk egyszer sírt csak, hegedűjét földhöz csapta,
Amikor a szép kedvesét, hófehérben hintón látta.
Módos ember feleségnek messze vitte szép házába.
Búcsút intettek egymásnak, mindegyikük megértette:
Hogy a szegény szerelemnek, mint beteg fa gyümölcsének
Keserű lészen majd íze, Legalább az egyiküket
Kísérje útján szerencse, mégha szívük bele is hal.