Szomorú nyarunk

Lángnyelveket kerget a szél.
Nem látjuk a Naplementét.
Sűrű füst takarja most be
Napot és az eget, földet.

Ízzik a lég, fák elégnek.
Ember, s állat menekülnek.
Az intelmek ekként szólnak:
Értékeid vidd magaddal!

Öreg néni macskát ölel.
Neki ez az egy értéke?
És az öreg, kis élete.
Visszanéz még könnyes szemmel,

Kis házára, mit épített
Egykoron dolgos kezével

Sok kismadár víjjog, repked.
Fiókáikat fészekben
Kénytelenek benne hagyni,
Hiszen nem tudnak repülni.

Berepülnek sűrű füstbe.
Fiókáik odavesztek
Nekik sem kell már az élet.
Isten, miért nem kegyelmez?