Régi tavaszom
Szerettem volna, valamikor régen,
Amikor száz virág nyílt ki a réten,
Hogy a virágok csak nekem nyíljanak.
Szerettem volna hinni a tavaszban.
Szerettem volna azon az éjszakán,
Ha megáll köröttem az egész világ.
Ha csak felém int az a sok tarka virág,
Csak nekem ontja részegítő illatát.
Az illatos, langyos tavasz
Úgy éreztem velem marad.
Nem kértem maradjon, nem kértem szóval.
Ezt a dalt akkor nem írtam papírra.
Egy álmos, bús hajnalon
Elment az én tavaszom.
Forró, meleg szél kergette,
Nem küzdött, csak ment előtte.
Nem búcsúzott, nem köszönt.
Két szemembe könny szökött.
Nem vártam új tavaszt, ébredő reménnyel.
Az a régi, kedves vissza úgy sem jöhet.
Talán az egyetlen versem, ahol megtörtem a szótagszámokat. Valahogy a gondolatisága követelte, vagy kicsit hanyag voltam. Nem is tudom. Bár ide nemrég tettem föl, de nagyon régi versem.
Köszönöm szépen kedves Rita.
“Nem vártam új tavaszt, ébredő reménnyel.
Az a régi, kedves vissza úgy sem jöhet.”
Fájdalmas sorok.
Szeretettel: Rita