KÉT KARODBAN
“Két karodban ringatózom” álmomban,
Úgy öleltél, felébredni nem vágytam.
Kakas szó és hajnali fény ébresztett.
Kispárnámon ott felejtett könnycseppek
Tanúi, hogy ölelésed érzem még.
Tanúi, hogy ígéreted őrizném.
El nem hiszem, hogy ily korán elmentél.
“Két karodban ringatózom” holnap is.
Nem szökhetsz el, visszahoznak álmaim.
Tovább alszom, a redőnyt most lehúzom,
Ne törje szét semmi az én szép álmom.
Ha nappal is elkísérnek az álmok,
Nem kivánok többet, szebbet a sorstól:
Felhők mögül is én reám mosolyogj.
/Radnóti Miklós és Márkus Kata versei
nyomán./
Igen, kedves Rita, így igaz. Köszönöm, hogy benéztél hozzám.
“Nem kivánok többet, szebbet a sorstól:
Felhők mögül is én reám mosolyogj.”
Mikor valaki elhagy bármiért, bárkiért, még van remény, hogy visszatér, de a túlvilágról ezt már nem teszi/teheti meg.
Szeretettel: Rita