Mókus mese

Szép napot kívánok ma is minden kedves Olvasómnak.

Ma is egy mesével jelentkezem. Otthon volt diófánk, nem voltak mókusok. Itt van sok mókus a kertben, nincs diófa.Mégis látogatnak bennünket, szeretik a napraforgós madáreledelt is. Volna komolyabb téma is, mit leírhatnék, de csak pár gondolatot a mesém mellé. Nézem az otthoni híreket, tüntetnek, üvöltenek egymással az emberek, politikusok. Erről az jut eszembe: Mikor sokan elveszítették lakásukat, házukat, munkahelyüket,sokan még örültek is a másik bajának. Azok, akik elhagyták az országot, kaptak hideget-meleget, hogy a jó pénzért otthagyták az időseket. Az idősek azért kaptak valamennyi nyugdíjat, főleg a falusi ember megélt, úgy-ahogy. Egyszer találkoztunk egy volt utcabelimmel, aki elmondta, abban az utcában minden 50 év körüli férfi kihalt, belebetegedtek, hogy nem kaptak munkát. Nem tudták eltartani családjukat. Most a meglátásom: az örvendezőket is utolérte a baj, gond, stb., ők nagyon tudnak hangoskodni. Ne szórjatok rám követ, de valahogy ezt látom. Tudták ismerőseink, mennyi gond űzött el bennünket, volt aki segítséget eröltetett ránk, csak azért hogy becsaphasson. Ennyit mára.

Következzék a mese:

Fújdogál az őszi szél.
Megzörren a falevél.
Kibújik zöld héjából,
S földön koppan a dió.

Arra ballag mókuska,
Elviszi a házába.
Ugrándozik boldogan,
Tele lesz majd oduja.

Szomszédjához bekopog,
Elmondja, hogy most potyog
Diófáról a dió.
Hozdd a kicsi kosarad,
Töltsd fel Te is odudat.

Télen Te se éhezzél.
Tőlem kölcsön ne kérjél.
Ne éhezzen családod.
Ha Te is tovább-adod
Az infót, majd meglátod:

Egy mókus sem lesz éhes,
Átvészeljük a telet.