Délibábos rónaságról

Délibábos már a róna.
Melegen süt a Nap rája.
Amit ott látsz, nem a Tied.
Nem foghatod meg, ne siess.

Olyan az a délibáb, mint
A pillangó, amit senki
Két kezével meg nem foghat.
Lepkehálónak lesz foglya.

Délibábot csak láthatod,
Mint hajléktalan hűs alkonyon
Látni véli vetett ágyát,
De az álom nem valóság.

Hortobágyon egyszer jártam,
Délibábot mégsem láttam.
Képzeletem szüleménye
Ez a gyengécske versike.

Ma olvasgattam a fb-on. Valaki úgy érzi, ha a hőségre panaszkodik valaki, az fanyalgó. Természetes a nyár velejárója a hőség. Igen, de az elviselhetetlen már nem. Minden elismerésem azok felé, akik ebben a kánikulában is dolgoznak. Aratók, egészségügyben dolgozók, kerékpáros postások, ételhordók, pékek, stb., stb. Aki a légkondis szobában várja, hogy házhoz vigyék az ebédjét, persze, hogy nem érzékeli. Nem bántás, csak elgondolkodtam.

Azon is elgondolkodtam,- amit szintén fanyalgásnak vett a milliárdos adakozó, miért nem örülnek a kis alamizsnának az emberek, amit ő jószívvel…? adott. Egyszerűen a kommenteket olvasva, az jutott eszembe, már nagyon a türelmük határát súrolja az embereknek az igazságtalanság.

Más: Egy bejegyzésre szintén összerándult a gyomrom. Valaki hajléktalan, csöves embert fényképezett, föltette, úgy érezve, milyen okos dolgot tett. Sosem tudhatjuk, ki miért jutott erre a sorsra. Vagyis egy, ami eszembe juttott: Devizahitel.

További kellemes napot kívánok kedves Olvasóim. Látogassatok el hozzám mind többen.