ÖNZŐ EMBER ÉS A TERMÉSZET

Fenn az égen halvány kékben
Pajkos felhők kergetőznek.
Néha alakot öltenek,
Madár, avagy medve képben.

Addig élnek, míg egy vihar
Mindegyiket szét cibálja.
Földig érő sötét felhők
H a
Megzavarják e miliőt:

Ember, s állat félve nézi.
Ki a természetet védi
Nem látogat a szomszédba
Kiszuperált harckocsival.

Ki az ember-társát félti
Eképpen nem gondolkodik:
Nekem a pénz fán terem,
Mert az apám nagy ember.

Magán géppel repkedek.
Természetet nem féltem.
Amig élek, jól éljek,
Megbocsájtsd ezt én nekem
Utókor és gyermekem.
Önző vagyok mód felett.