NEM TUDOM…

“Nem tudom az életemet
Hol rontottam én el.”
Gyógyítgatom bús szívemet
Egy új verssel, szép zenével.

Míg a tollam ki nem szárad,
Amíg dalolnak madarak,
Azok dalát meg is hallom
Gondolataim átadom.

Ha bántottak, nem hallottam,
Felálltam, ha elgáncsoltak.
A bántónak, alázónak
Mindig adtam haladékot.
Nagy hiba volt, most már tudom.

Minden rosszat egy ládába
Beletettem, gyűjtögettem.

Felpattant a ládafedél.
Sok rossz emlék mind nevetgélt.
Hogyha mindig félre állsz,
Rajtad nevet a világ,
Így mondták.

Kellemetlen, buta embert
És hogyha sok van belőle
Tülharsogni nem lehet.

Magamból is kivetkeztem.
Hogy néhányat legyőzhessek.
Most rontottam végleg el
Napjaimat, életem.