István fiamhoz

Petőfi Sándor írta egykoron
E sorokat, mit Neked átadok:
“Szegény atyánk, ha úgy nem bízik
Az emberekben: jégre nem viszik.”
Látod, jégre vittek minket is.
Mindent újra kellett kezdeni.
Mint fába, ha villám csap belé
Ága, törzse szakad száz felé,
Úgy tört miránk észrevétlen
A nagy vihar, ember-képben.
Haragos és “jóbarát…?”
Boldog volt vesztünk láttán?
Békével zárd mégis napod.
Örülj, még a Nap rádragyod.
Bízz magadban, hízelgőt elkerüld!
Majd olvad a jég, érzed ott belül.
Farkasnak, bár bundája bárányé,
Prédája lehetsz! Én intelek ismét.
A sorsot csak arra kérjed:
Álnok embernek szemébe
Csak még egyszer belenézhess.

“Idézet: Petőfi S. István öcsémhez
c. verséből./