INTELEM

Én Istenem, adtál nékem szárnyakat,
repüljek.
Jött az ember, szárnyaimat
letörte.
Adtál nékem rokonokat,
barátot.
Többen voltak, hízelegtek,
éreztem,
Sokuknak csak arra kellek:
segítsek.
Én kis naív, úgy gondoltam,
ha egyszer
Én szorulok segítségre,
itt lesztek.
Jó messzire elkerültök azóta.
Nem látom én sem arcodat, sem hátad.

Ne dőlj be a hízelgőnek
Higgy nekem.
Gondjaid közt nem lesz akkor szád íze
Keserű, s a köpeted.