Hajléktalan sors

Aluljáró komor, sötét.
Szorongatja egy ráncos kéz
Kartonpapir takaróját.
Két szeméből könnye hull rá.

Kemény volt a derékalja,
Rideg, hideg takarója.
De fagyos szél itt nem érte.
Hajnalodik, mennie kell.

Jönnek-mennek az emberek.
Együttérző tekintetre
Nincs szüksége nagyon régen,
Sem a gúnyos megvetésre.

Azt dünnyögi halkan, csendben:
Hajótörött lett belőlem.
Elvitte a víz mindenem.
Mért hagyta meg az életem?

Lába inog, keze remeg.
Hátat fordít a semminek.
Kartonpapir takaróját,
Az egyetlen “vagyontárgyát”
Szitkozódva arrébb rúgják.