GONDOLATOK
Idős asszony tollat vesz a kezébe.
Móra Ferenc meséje…?jut eszébe.
Bár kicsorbult tolla hegye már régen,
Olyanná lett, mint öreg kard a szegen,
Mit a por lep, nem használja senki sem.
Melengetem fájó csontom tél esten.
Kik harcoltok, rátok néha kinézek.
Vigyázzatok: Szélmalomharc, mit vívtok.
Kevés már, ki gerinces, nem áruló.
Régebben míg használtam a tollamat,
Igaz volt minden szó, mit leírtam.
Elvezettek fagyos tóra, beestem
A lékbe.
Mit csapdának ellenségem kieszelt.
Üldögélek, a múlt ködén át nézem,
Van-e ember…?kiért írni érdemes.
/Móra F. Kuckó király elbeszélése nyomán./
Köszönöm kedves Rita gondolataidat. Többször érzem, nincs értelme, de aztán ha a Múzsa homlokon csap, csak irogatok. Ha a Jó Isten adta ezt a kis tudást, miért tagadjam meg. Nemrégóta nyilvánosítottam verseimet, kaptam is ilyen-olyan kritikát. Volt , kiből egy jobb versem irigységet váltott ki, másból pedig az őszinte tiszteletet. Ők győztek, írogatok. Ölellek. Legyen ma is szép napod. Anci
Kedves Anci!
“Üldögélek, a múlt ködén át nézem,
Van-e ember…?kiért írni érdemes.”
Ez nem lehet kérdés. Írni kell, ha úgy érezzük. Soha sem tudhatjuk, hogy ki fogja majd olvasni. Lehet, hogy megéljük, lehet, hogy nem, de a lényeg az, hogy megírjuk.
Szeretettel: Rita