Kértem én…


Kértem én a napot
Mikor rám ragyogott:
Melegítsen nagyon.
Lelkem jéggé fagyott.
 
Kértem én a napot:
Árnyékot ne hagyjon.
Olvassza föl lelkem,
Ismét érezhessek.
 
Kértem én a napot:
Küldjön lángot, forrót.
Hamuvá égesse
Szívemet, lelkemet.
 
A felolvadt lelkem
Nem bírja a terhet.
A hamut szórja szét
A dühöngő, vad szél.

Szerencse


Harminc dolgos év után
Kaszinózik a bányász.
Felutazik Moszkvába
Szerencséjét próbálja.
Spórolt pénzét felteszi,
Rögtön el is veszíti.
Pirosra tett a szegény.
A krupié feketét
Pörgetett a keréken.


Vigye el a jó fene!
Könnyen jött pénz, könnyen ment.
Fáradt, dolgos kezével
Nagyot csap a semmibe.

Firkálgattam


Ha a macskád fekete
Ne hidd, hogy a szerencse
Ezért kerül téged el.

Kéményseprőt, ha láttál:
El ne hidd, a te hibád,
Ha szerencsés nem voltál.

Fényes nyereg van rajta.
Ettől még nem paripa,
De a csacsi nem tudja.

Uborkafa szára gyenge.
Mért mássza meg oly sok ember?
Ha megérted, mondd el nekem.

Mi dolgozunk, más arat.
Az élet meg elrohan.

Tátott szájjal azt várja:
Berepül a sült galamb.
Mért neki van igaza?

A rest ember kétszer fárad.
Ne higgy benne, így nem igaz.
Ő a munkát Terád hagyja.

Falra szórod föl a borsót.
Hidd el nekem, meddő dolog.
Onnan az mind visszapotyog.

Forgatja a köpönyegét,
Meg is leli szerencséjét.

Hét törpére dolgozott.
Estére elfáradott.
Hazudta, hogy boldog volt.

Utolsóból lesz első,
Mikor bárányfelhőből
Hull alá záporeső.

Nem a gólya ejtette
Fejére e gyereket,
Mégis fura ember lett.

Ki korán kelt, estére
Oly fáradt lett szegényke
Az aranyat nem lelte.

Luca széke mire kész,
Elfárad ki készíté
Átalussza a misét.

Másnak ásta a vermet,
Mégis ő esett bele.

Kútra vízért sűrűn ment,
Majd belőle cserép lett.

Éhes disznó álmodik,
Hogy a fáról makk hullik.
Nem tudta a kis butám,
Nem a tölgyfa alatt áll.

Dobbal fogott madarat.
Elcsodálkozott rajta.
Szerencséje, s a madár
Sietősen tova szállt.