Mesélek

Ma nem verssel készültem. Kis kertünk élővilágáról mesélek, mint már többször is tettem. Idén 6 kisrókát hozott az anyjuk. Míg kicsik voltak, együtt jöttek vacsorázni, de érdekes az anyjuk csak párszor kísérte el őket, azóta nem láttuk. Ez minden előző év tapasztalata is. A legkisebbet, aki kézből evett, elneveztük Evettkének, sajnos elütötte egy száguldozó autós. A buta elcsavargott. Ami a korábbi rókucikra is jellemző volt, megismétlődött. Ahogy megnőttek, csak 1 maradt, aki bejár az udvarba, csak néha jönnek ketten-hárman. Ez olyankor történik, mikor nem csak dobozos kutyatáp a vacsora, hanem sült csirke bőre, lapos csontok, amin hagyunk nekik kevés húst is. Ilyenkor értesítheti a társait, “gyertek, most nem bírok rá egyedül a finomságokra.” Még az is jellemző, hogy másnap már reggel is megjelenik a rókuci, várva a finomságot. Így fordult elő: Ma reggel feküdt az udvaron, várakozott, a galamb ült az etető rúdján, nézték egymást. A galamb szinte kérdezte:” Te vagy a róka?”

Más: Idén sok szilva termett a szilvafán. Úgy belakmároztak a mókusok, napokig nem jelentkeztek. Gondolom, elcsapták a pocijukat. Tegnap aztán ketten is jöttek. Már csak a lelógó vékony ágakon található gyümölcs, lemásznak érte, a közeli kerítésen elfogyasztják. Az akrobata-mutatványuk leírhatatlan.

Köszönöm az olvasást. További kellemes délutánt kívánok.