Költészet napjára
Ma, a Költészet napján köszöntök Minden Költőt, Versírót, és Olvasót e régi versemmel. Olvassátok szeretettel.
Múlt és jelen
/Költészet napjára/
Vászonkendőbe kötötte
Édesanyja az ebédet.
Poros úton, mezitláb
Ballagott a kicsi lány.
Jó apjához igyekezett,
Néki vitte az ebédet.
Ki most lovát pihentette.
Olvasgatott földön ülve.
Szél egy zsíros újságlapot,
Miben előbb szalonna volt
Lába elé sodorta.
Ő írásra szomjasan
olvasta.
Vászonkendőbe kötve
A maradék ebédet
A mosónő hazavitte,
Éhes fiát megetette.
Szegény asszony még nem tudta
Hogy mindketten korán halnak.
A fia, mint híres költő
Nevét sok-sok emberöltő
ismeri majd.
Egész más lett a világ.
Vászonkendő ritka már.
A ruhákat géppel mossák.
Ebéd-hordó kicsi lány
Ki tudja, most merre jár.
Aki írásra szomjazik
Nem a zsíros újságpapírt
Böngészi át fáradtan.
Bőrkötéses könyv várja.
Igen, igen, minden más.
A telókat nyomkodják.
Bőrkötéses verses kötet
Rogyadozó polcon pihen.
Legalább e neves napon
Látogasd a könyvesboltot.
Olvasd el és haza vidd
Hozzátok írt verseink.
Egy kis prózával egészíteném ki: Édesapám korában a falusi gyerekek korán a földeken dolgoztak, a tanulás háttérbe szorult. Ennek ellenére édesapám szépen írt, olvasott. Ha talált egy újságpapírt, leült, elolvasta, bármilyen régi is volt. Később járatta az újságot, azt az utolsó betűig kiolvasta, -ha már egyszer fizetett érte, gondolta Ő.- Az ebédhordó kisleány magam voltam. Megadott szavakra írtam, mint a vászonkendő, és emlékekkel,s a Nagy Költőre emlékezve.