Békés, szép napot kívánok Mindenkinek.

Időmilliomos vagyok, olvasgatok a fb-on verseket, prózát, szeretem a szép festményeket is nézegetni. Szagos kiállítás c. alatt olvastam egy bejegyzést, tetszéssel, mosollyal. Eszembe jutott egy történet magamról is. 16 évesen kerültem be, mint falusi kislány irodába dolgozni. Sok minden bepótolni valóm volt. Meg kellett tanulnom “városi nyelven” beszélni, majd első fizetésemből pár ruhát vásároltam, hogy valahogy kinézzek. Szüleim tartottak állatokat, nem éheztünk. Volt tehenünk, így tej, tejföl, túró és mindenféle húsból is került az asztalra. Nem dőzsöltünk, de nem is éheztünk. De olyant, hogy sajt, méz, konzervek, nem ismertük. Mikor dolgoztam, már magam vásároltam meg a reggelit, ebédet. Reggelire egy fél literes üveg tejet, finom kiflivel. A kifliből maradt ebédre, ahhoz egy Mackó sajtot vásároltam, szerettem. Egy reggel mondja az eladó: “Nincsen Mackó sajt, a Pálpusztai megfelel-e?” Naivan mondtam, persze, jó lesz. Délben elkezdtem kicsomagolni a sajtot, megütötte az orromat a szaga. Gyorsan visszacsomagoltam, majd még egy géppapirba is szépen belecsomagoltam, betettem a szemétkosárba. Visszajöttek kolleganőim az ebédelésből. Volt, aki hazaszaladt, aki a közelben lakott, volt, aki a közeli üzemi konyhán ebédelt. Kérdezték: Mit ebédeltem? Mondtam sajtot szerettem volna, de romlottat kaptam, nagyon erős szaga van. Kérdezte egyik kolleganőm: Milyen sajtot vettél? Mondtam, hogy Pálpusztait. Hova tetted? Becsomagoltam, hogy ne bűzölögjön és a szemetesbe tettem, ahol csak jobbára papirok voltak. Ő kivette, kicsomagolta, jóízűn elfogyasztotta. Ne is mondjam, napokig téma voltam a sajt miatt.
Üdvözlet Felétek, ha elolvassátok.