Ásító inas

Felébredvén nagyot ásít.
Álmos szeméből kitörli
Elmúlt napoknak fájdalmát,
Jövő bizonytalanságát.

A fiatal inas-évek
Arcon, ízmon megdermedtek.
Ébredése olybá tette,
Mint meggyötört öreg embert,

Kinek múltja és jelene
Mának semmijébe vész el.

Nyújtózkodik, megint ásít.
Életképként le is festi…?
Érlelődik a gondolat.
Ekkor még csak szegény inas.

Kellett hozzá sok esztendő,
E képe, a kifejező
Festményként is megjelenjen.
Pénzt, értéket képviseljen.

Az utókor szóval, pénzzel
Művészetét elismerte,
Míg ő szegényként tengette
Életét, hol idegenben

Vagy hazában, körülvéve
Meg nem értő emberekkel.