MESE A CSOKINYÚLRÓL
Van nekem egy csokinyulam.
Olyan kedves a pofija,
Mintha élő nyuszi volna.
Itt üldögél asztalomon.
Szeretem a csokit nagyon,
Nyuszikámat mégsem bántom.
Kaptam én őt még húsvétra.
Elszaladt már néhány hónap.
Rágós lett a nyuszi “húsa”.
Ha itt ülök az asztalnál,
Beszélgetek, szólok hozzá.
Ő nem beszél, így jó nekem.
Elfogadom. Nem sérteget.
Nem szaladgál kint a kertben.
Nem kell aggódnom sem érte:
Hogy elviszi sas, vagy vércse.
Csokinyuszi kinevetett:
“Hogyha rólam írtál verset
Múzsa, s ihlet kerül téged.”
Köszönöm kedves Rita. Már a második éves a nyuszika. Most egy kisebbet hagytam meg, ketten vannak. Voltak haszonállataim, de én sosem vágtam le egyet se. Mivel ezek a nyuszikák is olyan élethűek, nincs lelkem elpusztítani őket.
Kedves Anci!
Aranyos ez a csoki nyuszi versike.
Szeretettel: Rita