MESE A CSOKINYÚLRÓL

Van nekem egy csokinyulam.
Olyan kedves a pofija,
Mintha élő nyuszi volna.
Itt üldögél asztalomon.
Szeretem a csokit nagyon,
Nyuszikámat mégsem bántom.
Kaptam én őt még húsvétra.
Elszaladt már néhány hónap.
Rágós lett a nyuszi “húsa”.
Ha itt ülök az asztalnál,
Beszélgetek, szólok hozzá.
Ő nem beszél, így jó nekem.
Elfogadom. Nem sérteget.
Nem szaladgál kint a kertben.
Nem kell aggódnom sem érte:
Hogy elviszi sas, vagy vércse.
Csokinyuszi kinevetett:
“Hogyha rólam írtál verset
Múzsa, s ihlet kerül téged.”