Hogyha leírhatnám….

Köszöntöm az első berregő őszi hónapunkat, s minden kedves Olvasómat. Kellemes őszt kívánok.

Hogyha leírhatnám, mit a szívem diktál
Megharagudna rám, tán az egész világ.
Elmúlt szép tavaszunk, követte azt nyarunk.
Versben panaszkodunk és el is siratjuk.

Siratjuk a fecskét, gólyát,
Elkísérjük vándorútján.
Versbe írjuk bánatunkat:
Csendesebb már a madárdal.

Elítéljük azt a gazdát,
Ki kidob egy cicát, kutyát.
Keresünk nekik jó gazdát,
Akik őket befogadják.

Siratjuk a fák levelét,
Mit színesre fest majd a dér
És messzire sodor a szél.
Természet új tavaszt ígér
Fák ágait a zöld levél
Beborítja,- hidd el,- ismét.

Gólya, fecske hazát talál,
De kinek elvették házát,
Naponta kint, az utcán hál
Kinevetik, nem siratják.

Reggel zörgő kukafedél
Alatt leli reggelijét.
Míg:
Mások azon vitatkoznak:
Ki lopott eleget, sokat.

Bíró büntet kis dolgokért,
Míg szemet huny nagyok felett.
Közben már a természet is
Önmagából kivetkezik.

Rapszódikus, mint az ember
Bőven osztogat, vagy semmit sem.

Ki e verset elolvasod
Nem a Te bűnöd, jól tudom.
Bűnös sok pénzét számolja,
Vagy éppen azt gyakorolja
Szép legyen ma is mosolya,
Ha belenéz a vakuba.