Ballada az öreg cigányról
Élt egyszer egy öreg cigány.
Ismert sok szép régi nótát.
Mikor hegedűjén játszott
A fél falu vele dalolt.
Volt egy szomorú nótája,
Azt csak magának játszotta.
Régi fénykép előtt ülve
Húzta-húzta, szép csendesen.
A fényképről szép cigánylány
Küldte neki a mosolyát.
Lány mosolyog, míg ő zokog.
Nem átkozza már a napot,
Mikor csendben elbúcsúztak.
Többé már nem találkoztak.
A mosolygó, szép kedvesét
Palotába, hintón vitték.
Sír-zokog a hegedűje.
A vonóra hullik könnye.
Leborul az asztalfőre.
Napok óta nem látták már,
Keresik az öreg cigányt.
Hiányolják muzsikáját.
Hegedűje és egy fénykép
Egymás mellett, asztal szélén.
Fehér lapon egy üzenet:
Temessetek halkan, csendben.
Fényképpel és hegedűmmel.
Feledjétek el nevemet.
Amíg csendben búcsúztatják,
Azt a titkolt, bús nótáját
Valaki mégis eljátsza.
Könnye hullik a vonóra.
Mellette egy megtört asszony.
Ő nem sír és nem is zokog.
Kezében egy száraz rózsa.
Nagyon rég volt, mikor kapta.
Ráteszi a koporsóra.
.