Áldott szentestét kívánok
Áldott, békés, boldog szentestét kívánok minden, a Földön élő embernek.
Kicsit korábban már versben is kívántam kedves Olvasóimnak is. Most kis rövid beszélgetésre hívlak, vagyis olvasásra Benneteket. Sokszor hallottam, nem szabad kapkodni, a megfontolt cselekedettel előbbre lehet jutni. Igazat is adtam ennek a megállapításnak, hiszen férjemmel mindig siettünk, kapkodósak voltunk. Hibáztattam is magunkat. Mielőtt építkezni kezdtünk, nem néztünk körül, kik is lesznek a szomszédok, ezért is történt, ami történt…. Majd egyszer mesélte egy ismerős, vagy egy évig nézelődött, hol melyik házat vegye meg, jó szomszédságra “vadászott”. Talált egy ikerházat, nagyon rendes szomszéddal. Pár év után a szomszédot Pestre hívta a munkája, eladta az ikerház ő részét. Kapott egy olyan iker-társat, akire sosem vágyott. Na, akkor elgondolkodtam, a körültekintés sem mindig elég.
Bizony, a várakozás sem mindig termi meg gyümölcsét. Két hét múlva -ha megérem – betöltöm a 8o évemet. De sűrűn megcsodáltam filmekben, főzőcske műsorban is a sült pulykát. Idén egyik fiam vásárolt is egy pulykát, pácolta, pihentette, majd megsütötte.
Szinte egy egész napját betöltötte a sütés. És most itt vagyunk egy sült pulykával, mi, akik nagyon kis étküek vagyunk. Hogy mi lesz vele…, rejtély. Csatolom a pulyka fényképét.
Még annyit arról, miért is esett fiam választása az egész pulykára, nagyon baráti áron adták kilóját. Szinte annyiba került, mint egy kg. melle húsa.
Kívánom, mindenkinek jusson finom falat az asztalára.

