Ha a macskád fekete
Ne hidd, hogy a szerencse
Ezért kerül téged el.

Kéményseprőt, ha láttál:
El ne hidd, a te hibád,
Ha szerencsés nem voltál.

Fényes nyereg van rajta.
Ettől még nem paripa,
De a csacsi nem tudja.

Uborkafa szára gyenge.
Mért mássza meg oly sok ember?
Ha megérted, mondd el nekem.

Mi dolgozunk, más arat.
Az élet meg elrohan.

Tátott szájjal azt várja:
Berepül a sült galamb.
Mért neki van igaza?

A rest ember kétszer fárad.
Ne higgy benne, így nem igaz.
Ő a munkát Terád hagyja.

Falra szórod föl a borsót.
Hidd el nekem, meddő dolog.
Onnan az mind visszapotyog.

Forgatja a köpönyegét,
Meg is leli szerencséjét.

Hét törpére dolgozott.
Estére elfáradott.
Hazudta, hogy boldog volt.

Utolsóból lesz első,
Mikor bárányfelhőből
Hull alá záporeső.

Nem a gólya ejtette
Fejére e gyereket,
Mégis fura ember lett.

Ki korán kelt, estére
Oly fáradt lett szegényke
Az aranyat nem lelte.

Luca széke mire kész,
Elfárad ki készíté
Átalussza a misét.

Másnak ásta a vermet,
Mégis ő esett bele.

Kútra vízért sűrűn ment,
Majd belőle cserép lett.

Éhes disznó álmodik,
Hogy a fáról makk hullik.
Nem tudta a kis butám,
Nem a tölgyfa alatt áll.

Dobbal fogott madarat.
Elcsodálkozott rajta.
Szerencséje, s a madár
Sietősen tova szállt.

Lennék érted gyöngyhalász,
Ki a gyöngyért mélybe száll.
Felhoznám a legszebbet,
Nem félteném életem.

Lennék színes szivárvány.
A kék eget befonnám.
Bár sokáig nem élnék,
De Te érted megtenném.

Lennék dalos kismadár,
Aki ágról-ágra száll.
Fagyos, hideg tél esten
Rád gondolnék szüntelen.

Lennék kopár hegytető,
Hol havasi gyopár nő.
Nem lennék hivalkodó,
Csak Te rólad álmodó.

Bármi lennék, érzem én:
Hozzád szavam el nem ér.
Eső szitál, fúj a szél.
Szívemben, mint szép emlék
ma is élsz.