Elindultam…

  

„Elindultam szép hazámból

Híres kis Magyarországból.”

Félve féltem visszanézni,

Hosszú utam megszakítni.

  

Nem hoztam én el egyebet,

Halkan síró emlékeket.

Magyar földnek kevés porát

Szakadt, régi cipőm talpán.

  

Azt a kis port ma is őrzöm.

Kopott cipőm le nem törlöm.

El-elnézek feléd Hazám.

Ködbe burkol a távolság.

  

Adott Isten étket, szállást,

Kis időre megnyugovást.

Ha idegen föld zuhog rám

Kis Hazámnak kevés porát

Szép csendesen szórjátok rám.

  

(Magyar népdal nyomán)

Ősz van már

  

Fut a nyár, ősz van már

Szél rázza fák ágát.

Földre hull, kopp-kopp-kopp

Dió és mogyoró.

  

Mókuska fölszedi.

Odvába elviszi.

Közelg a hideg tél.

Akkor a tartalék

Megmenti életét.

  

Kopp-kopp-kopp, földet ér

Fáról a falevél.

Megszárad, avarrá.

Hétpettyes katicák

Megbújnak alatta.

Telet átalusznak.

  

Csörtet a vaddisznó.

Hallgatja, mi kopog.

Tölgyfát a szél rázza.

Makkot nem álmodja.

Tele a fák alja.

 

Nem kong már üresen

Hordó a pincében.

Édes must, pirosló

Tölti meg a hordót.

Megkérdezlek vándormadár

  

Megkérdezlek vándormadár:

Két hazát mért választottál?

Melyikük ad otthont Neked,

Hol ver gyorsabban a szíved?

  

Két hazából melyik igaz:

Hová indulsz, vagy mit elhagysz?

Sokan keltek útra ősszel.

A megélhetés nagy úr, sürget.

  

Hosszú-hosszú utad során,

Hogyha hullócsillagot látsz

Gondolsz-e rá kicsi madár?

Idegenben porba hullnál

  

Ki fog téged megsiratni?

Kinek fogsz Te hiányozni?

Mert

Akinek jut két haza is,

Hontalan lesz mindhalálig.