Magány

 

Omladozó vályog-falon
Évtizedek könnye csorog.
Valamikor e házikó
A boldogság tanyája volt.

Elszálltak a régi napok,
Emlékeken füst és korom.
A nap is rá ritkán ragyog,
Ősz lakója sosem boldog.

A kéménye nem füstölög,
A szegénység benne örök.
Szél süvít be az ablakon,
Az ajtaja ütött-kopott.

A tetőn a víz becsorog,
Szegény, öreg arca fakó.
Két lábon áll itt a nyomor,
Az emlékek könnye csorog.

Omladozó vályog-falak
Összerogynak egy éjszaka.
Pihenni tér, kripta várja,
Építtették hajdanában,
Amikor még élt a párja.

Temető-kert néma, csendes.
Búcsúztatja néhány ember.
Összesúgnak csendben, halkan,
Egy valakit hiányolnak.

Kicsit később, a sírhalmon
Díszes csokor, és azon
A fájdalom könnye csorog.

Születésnapi gondolataim

 

Ma lettem én hetvenéves,
Hét évtized van mögöttem.
Megpihenek én is csendben,
Mint öreg hajó a tengeren,
Mely horgonyt vet part-közelben.
Szél ringatja, parthoz csapja,
Nyikorog az öreg deszka.
Nem indul már hosszú útra,
A nagy vizet mind bejárta.
Előttem az asztalomon
Gyertya lobog, magam vagyok.
Táncot jár a fény és árnyék,
Rám talált egy régi emlék.
Míg időzök, a múltba nézek,
A kis gyertyám tövig ég el.
Figyelmeztet: az idő jár,
Hetven után gyorsan elszáll!
Hetven után ajándék már
Minden perc és minden óra.
Fel kell szállni a hajóra.
Kivisz engem a tengerre,
Nem kérek rá retúr-jegyet.

2016. január 13.

A kis korsó meséje

 

A kis korsó naponta
Vízért indult a kútra.
Először csak ballagott,
Lépteire vigyázott.

Mindig gyorsabb lett lépte,
Nem használt az intelem:
Vigyázz, korsó, összetörsz,
Az út, min jársz, göröngyös.

Szaladt, futott a korsó,
Fiatal volt, és mohó.
Fel-felugrott magasra,
Visszaesett talpára.

Egy szép napon nagyot ugrott,
Fenn is akadt egy faágon.
A fa ága hintáztatta,
Majd jó messzire eldobta.

A kis korsó összetört,
A sok cserép csörömpölt.
Csodára vár szegényke,
Valaki a cserepet

Összeszedi, ragasztja.
Ismét mehet a kútra.
Utána már lassabban?
Ezt még maga sem tudja.